vissza a karszthoz - vissza az emlekekhez

Barangolások, barlangolások, barlangosok a Vlădeasa-n

Bánffyhunyadtól Rachiţeleig erdőtlen, hepehupás vidéken kanyarog az autóbusz. A Hunyadi-medence üledékes dombság, a Gyalui-havasok és a Nagylóhavas (Vlădeasa) között. Előbb a kanyargó Kalota patak mentén haladunk, majd a vízválasztón átvágunk a Sebes (Henţ) völgyébe. Az egyre mélyülő völgyben fölfele kapaszkodva lassan megváltozik a táj. Erdők és tisztások váltakozva követik egymást.

Rachiţele falu központjától gyalogolni kell. Átkelünk a Rachiţele-n, majd ennek a baloldali mellékvizét, a Stanciului-Seacă patak jobboldalát, követő erdészeti úton haladunk tovább. A völgy egyre vadabbá válik, sziklás, romos oldalait sűrű erdő borítja. A balparton, ott ahol az Arsă völgy torkolatát hagyjuk magunk mögött, egy csinos tisztás terül el. Átkelünk a patakon majd egy szűk és mély, mészkőbe vájt szoroson át folytatjuk az utunkat. A baloldali meredek, erdős sziklafal jó háromszáz méter magas. Mintegy fél kilométer után a hűs szoros katlanszerűen kiszélesedik ...

Körülbelül ötven méter magasból, két lépcsőn, legyezőszerűen szétnyílva, óriási dübörgéssel zúdul alá a patak vize. Lent a zuhatag mély és széles üstöt vájt magának. Pillanatok alatt átázunk a ködszerű permettől. A látvány lenyűgöz. Az ember törpének érzi magát. Ezt az érzést tovább fokozza a szemközti (déli) oldalon égbeszökő, hatalmas sziklafal.

A vízesést elhagyva tovább kapaszkodunk az itt már Seacănak nevezett patak völgyében. Egy erdőkitermelés kötélpályája mellett haladunk el. Közben karsztvidékre érünk. A völgy hirtelen kitárulkozik. A metamorfozált mészkő fehér, cukorszerű apró darabokra porlik, mintha sóba vájták volna az utat. Az erdő ritkább lesz. Elértünk a völgy nagy elágazásához. Jobbra a Boica (Făgeţel), előre a Seacă terül el. A Boica hatalmas, széles völgy. Jobb oldalára kikapaszkodva elszédít a látvány, a szemközti Fehér-Kövek kopár, meredek sziklagerincéig kitárulkozó űr. A Fehér-Kövek sziklái őrzik és fenyves hegycsúcsok övezik a havasi legelőt, mely egészen a Vlădeasa csúcsig nyúlik fel. Az út a Firezul Rogojanului víznyelőben eltűnő a Seacă patak völgyét követi, majd elvesződik a Vlădeasa hatalmas, mindent elnyelő fenyveseiben.

*

A Vârfuraş barlang zsombolyszerű, kicsi bejárata hűvösen csalogat. Beereszkedünk a széles, magas, fosszilis járatba. A falak szinte világítanak; nem csoda, hiszen a nyirkos levegőn korrodálódott dolomit szürkésfehér. Óvatosan kell haladnunk a mennyezetről leszakadt sziklatömbök között. Balra több keskeny, rövid, elszűkülő járat nyílik. Itt-ott jégtömbök (jégsztalagmitok), innen a hűvös fogadtatás.

A vizes, sáros, agyagos, mintegy kétszáz méteres, ruhaszaggató kuszoda után még néhány szűk, marasztaló akna és szinte beesünk a barlangi folyó vájta magas, változó szélességű csatornába.

Gyönyörű, ragyogóan tiszta a vizes (aktív) járat. Néhány csizmamerítő átlépés a patakon, zuhatagok majd csodás cseppkőfolyások, kődzsungel és hatalmas termek követik egymást. A mészkő itt kékes-fekete. A sötét alapon szinte világítanak a fehér és vajszínű cseppkövek és a kőzetet átszabdaló kalciterek. A víz csodálatos leleményességgel vájta ki a járat falait, alját, tetejét. Fodrozott felületek (hullámkagylók), kifent, hihetetlen formájú sziklaélek, fülkék, hirtelen irányváltoztatások tanusítják a két elem - a kő és a víz - állandó harcát.

Egy omlásterem után ... az ember lélegzete elakad. Itt márvánnyal csempézik a barlangot? A metamorfozált dolomitba hófehér csatornát vájt a víz. A folyó ráérősen kanyarog, "meanderezik", a széles járatban. A dolomitot fekete, magmatikus eredetű telérek szabdalják, mintha ezzel lennének összeragasztva a márványlapok. Ahol nem mossa el minduntalan, a víz az idők során hatalmas mennyiségű finom homokot rakott le. Mintha tengerparton járnánk. A látogatónak szinte fürdőzni támad kedve.

Egy újabb omlás tetején egy szinte végeláthatatatlan kürtőből zuhanyként csorog a víz a fejünkre. A szemközti sima sziklatömbön (valószínű vetősík) színes, fehér-sárga-piros, csíkokban rakódott le a cseppkőkéreg.

Továbbhaladva a föld alatti patak mentén ismét sötét falakat találunk. Az előbbi omlás körül lehetett a kőzetváltás. Egyre több a cseppkő. Talán ez a legszebb része a barlangnak. Egy nagy cseppkősziget polipként telepedik a járatra és zárja el a továbbjutást. A kávészínű aljzatot tettarattagátak, kristályokkal teli tavacskák, agyra vagy zsigerekre emlékeztető tekervények borítják. Lassan a kávébarna megszámlálhatatlan árnyalaton át vörössé, majd sárgává, végül fehérré válik. Van itt minden: bizarr formájú sztalaktitok, sztalagmitok, színes cseppkőzászlók, kristálytavacskák és cseppkőfolyás, vakító-fehér csillogásban és nemes összevisszaságban.

Sajnos lassan vissza kell fordulni. Végigpancsolunk a hófehér meandereken, még bámészkodunk jobbra-balra. A gumicsizmák meg-megmerülnek a patak a kiszámíthatalan mélységű kőzetüstjeiben, és jön a feljárat és az agyagos, lucskos, kemény kuszoda. Itt is akadnak szép számmal furcsa alakú cseppkőoszlopok, sztalaktitok, sztalagmitok. Még egy kis jég és kint arcunkba csap az ázott fenyves párás lehelete.

*

A barlangkutatók tábora a Vlădeasa csúcs lábánál, a Fehér kövek sziklagerincének szomszédságában, a Seacă patak két oldalán, egy régi erdészház romjai körül terül el. Viszonylag kevés a hely, ezért a sátrak kissé szét vannak szóródva. Mégis mindenki pontosan tudja a dolgát. Hisz csak a becsületesen elvégzett munka viszi előre a klub szekerét. Csak így lehet egyre többet megismerni és egyre mélyebbre hatolni a barátságtalan, de csodálatos, bizonytalan, de hívogató föld alatti világba. Gyűlnek és mélyülnek az ismeretek évről évre, nemzedékről nemzedékre. Itt van az egész csapat: az aktív tagok, akik rendszeresen részt vesznek a tevékenységeken - ők viszik el a munka nehezét - és azok is akik csak alkalmanként jönnek ki. Van aki családostól érkezett, a feleségét és a gyermekét is hozta, van akit a szülei kísértek el. Jöttek idősebbek - a klub régi tagjai - és jöttek fiatalabbak - újoncok. Mint mindig most is érkeztek vendégek, más barlangosok. Elkel a segítő kéz. A táborban együtt dolgozik mindenki, együtt örülnek a sikereknek, együtt bánkódnak a kudarcokon. Hiába a hideg és az egész héten át zuhogó eső, a jókedv mégis töretlen. Így kovácsolódik össze a csapat és születnek az eredmények.

Az esti tábortűz mellett csendesen beszélgetünk, aztán halkan megszólal egy gitár és hamarosan mindenki fújja az ismerős dallamot:

"... most tudod meg igazán, hogy ki a jóbarát,
aki sose hagyja cserben kicsi csapatát.
Halad a csapat, feszül a kötél,
Bátorság a jelszavunk és egyikünk se fél ...
... Csak ha véget ér az út a föld alatt
vonul vissza győztesen a barlangász csapat !" Fekete Sándor, 1996.
vissza - vissza a hírekhez
English Home - News - Organization - Karst phenomena - Programme - Links - Contact us
Româna Pagina principală - Noutăţi - Organizaţia - Fenomene carstice - Programe - Linkuri - Contacte
Magyar Főoldal - Hírek - Szervezet - Karsztjelenségek - Programok - Linkek - Címek